KépZene - filmzenei beszélgetések

KépZene - filmzenei beszélgetések

by KépZene
Season 2
KépZene - Rózsa Miklós
Mai adásunk vendége egy Budapesten született zeneszerző, aki 1907-ben látta meg a napvilágot, és akinek életútja Hollywoodig vezetett. Rózsa Miklós már fiatalon Európa-szerte ismert komponista volt, majd Párizs és London után a 40-es évek elején az Egyesült Államokban telepedett le, ahol a filmtörténet egyik legmeghatározóbb zeneszerzőjévé vált.Pályája során 17 alkalommal jelölték Oscar-díjra, és háromszor nyerte el a szobrot – volt olyan év, amikor több filmje egymás ellen versenyzett. Miközben Hollywood legnagyobb produkcióiban dolgozott, mindvégig aktív maradt a koncertzene területén is, és következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a filmzene ne puszta illusztráció, hanem önálló, gondolati tartalommal bíró zenei megszólalás legyen.Az interjúban szó esik a magyar zenei gyökerekről, legendás rendezőkkel való munkáiról, a stúdiórendszer átkairól és természetesen legendás filmzenéi születéséről
KépZene - Makk Károly 100
Néhány nap múlva ünnepeljük Makk Károly 100. születésnapját, akinek életműve óriási hatással volt a magyar kultúrára. Gondoljanak csak olyan remekművekre, mint a Szerelem, aHáz a sziklák alatt, a Macskajáték vagy az Egymásra nézve. Makk zsenialitása talán abbanrejlett, hogy nagyon mély érzéseket tudott egyszerű, mégis megindító filmnyelvvel vászonravinni úgy, hogy a nézőt már az első pillanattól magával ragadta a történet és annak képi-zeneivilága. Ez alkalomból ma este Gelencsér Gábor filmesztétával beszélgetünk Makk Károlyéletművéről, zene és kép összefonódásáró
KépZene - Gelencsér Gábor
Mai vendégem Gelencsér Gábor filmesztéta, akivel sorra vesszük azokat a filmzenéket, amelyek nemcsak rá, hanem mindannyiunka nagy hatással voltak. Szó lesz a Balázs Bélastúdió alkotóiról, valamint a magyar filmgyártás zenés korszakáról - Karády Katalin és JávorPál mindenki által ismert dalairól, de a kortárs filmművészet is terítékre kerül.
KépZene - Dyga Zsombor
Mai vendégem Dyga Zsombor rendező, akinek olyan kultfilmeket köszönhetünk, mint a Tesó vagy a Köntörfalak, amely a 41. Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb rendezés díját. Szó lesz az Aranyéletről, és természetesen beszélgetünk a frissen bemutatott Sárkányok Kabul felett című filmről is.
KépZene - Tövisházi Ambrus
Mai vendégem Tövisházi Ambrus - zenész, zeneszerző és zenei producer, - az AmorfÖrdögök, a Péterfy Bori & Love Band és az Erik Sumo Band alapítója.Nevéhez jó pár ikonikus dal kötődik, többek között a Disco in my head vagy a Péterfy Boriszövegére készült Vámpír. És bár sokan a könnyűzenei munkáiról ismerik,filmzeneszerzőként is jelentős alkotó. Olyan kultfilmek markáns világának megteremtéséhezjárulnak hozzá a zenéi, mint a Pánik, a Liza, a rókatündér és a Kék Pelikán.
KépZene - Koltai Lajos
Mai vendégem Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla – díjas operatőr, rendező, aki többek között olyan filmeket fényképezett, mint az Oscar-díjas Mephisto, a Megáll az idő, az Óceánjáró zongorista legendája vagy a Malena. Rendezőként a Sorstalansággal debütált; ezt követte az Este és a Semmelweis. Olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Meryl Streep, Vanessa Redgrave és Glenn Close, illetve első filmje zenéjét a legendás, Ennio Morricone, a másodikat pedig az Oscar-díjas Jan Kaczmarek szerezte.
KépZene - Gárdos Péter
Mai vendégem Gárdos Péter filmrendező, forgatókönyvíró, író, aki olyan alkotásokkal vált ismertté és elismertté, mint az egyik kedvenc magyar filmem a feleki kamill és eperjes károly parádés alakításával készült Uramisten, az 1956ról humorsan és keserően mesélő Szamárköhögés, vagy a szülei szerelméről szóló Hajnali láz. Péter filmjeiben mindig ott van az emberi sorsok iránti érzékenység, a finom humor és a múlt feldolgozásának bátorsága. www.kepzene.hu
KépZene - Almási Tamás filmrendező
Almási Tamás, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező. Első nagyjátékfilmje, aBallagás nemcsak a témája, hanem a zenéje miatt is a ’80-as évek egyikkultfilmjévé vált.A dokumentumfilmjei közül valószínűleg sokat ismernek a hallgatók —csak néhányatemlítek: az Ózd-sorozat, amely az ózdi kohászat összeomlásátörökítette meg; az Ítéletlenül,amelyben a kistarcsai internálótábor egykori rabjai találkoznak abörtönőrükkel; vagy aKölyköd voltam, ami az Edda Művek feloszlását mutatja be. És perszeott van a PuskásHungary és a Tititá is, melyek nélkül nem lehet teljes a kép.
KépZene - Nemes Jeles László
Nemes Jeles László Oscar- és Golden Globe-díjas rendező, akivel nagyon jólismerjük egymást, hiszen egy-egy film utómunkája során hónapokat töltünk együtt avágószobában. Így volt ez most is, a héten mozikba kerülő Árva című filmnél is.Beszélgetésünkben lesz szó családi történetekről, a 2018-ban elhunyt Melis Lászlózeneszerzőről — aki a Saul fia és a Napszállta zenéjét szerezte.
KépZene - Muhi András producer
A KépZene mai vendége Muhi András producer, az Inforg Stúdió alapítója, több száz játék-,dokumentum- és kisjátékfilm producere.Olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje,amely elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, vagy FliegaufBence Csak a szél című alkotása, amely ugyanott Ezüst Medvét kapott.Andrással hosszú éveken át dolgoztunk együtt, így ez a beszélgetés talán személyesebbhangvételű lesz, mint máskor
1 of 4