Tilos a Bé

Tilos a Bé

di uh.ro
Stagione 1
Nehéz eldönteni, hogy Bukarest vagy Székelyudvarhely kínosabb
Az az érzésem, hogy ha nem Bukarestre figyelünk éppen – mert ott olyan kiegyensúlyozottak a dolgok –, akkor Székelyudvarhelyen történnek az utóbbi időben a legérdekesebb események. Ami lehet, hogy nincs így, de ilyen az, amikor a propaganda sajtó nem problematizál semmit, csak kiszolgálja a hatalmat: nem írnak meg semmi lényegeset. Pedig az elmúlt hónap tele volt lényeges dolgokkal: megszüntették az eljárást Barti Tihamér ellen, Kozma Mónika előre próbál menekülni az átvilágítás elől, és kinevezték az új nemzetpolitikáért felelős államtitkárhelyettest, Kollai Istvánt, akit valójában határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkárnak fognak nevezni. Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, kisebb szervezeti károsodásokkal ezután a hőkupola után, ami semmiképp sem természeti katasztrófa, ezért nem is baj, hogy a politikum nem foglalkozik vele, inkább dupla kvótányi medvét lőnek majd ki. Az megoldás lesz a hőkupolákra is.
Anyátlanul, orbántalanul, kormánytalanul, de legalább a saját kakinkban
Mi történt a magyar rendszerváltás óta velünk, erdélyi magyarokkal? A kormány és az RMDSZ bajban, és mi sem különben. Legutóbbi találkozásunkkor még mondhatni egy másik világban éltünk. Persze csak részben. Április 12-e egy tizenhat éven át épülő és konszolidálódó rendszert bontott meg, ez a folyamat – mármint a bomlás – Magyarországon már kezd körvonalazódni, kérdés viszont, hogy mit jelent ez az erdélyi magyaroknak? Hiszen azóta az RMDSZ-től egyebet sem hallunk, csak azt, hogy ők semmiért sem hibásak, a hibásak különben is mi vagyunk. Azóta nincs kormányunk, és most már tisztábban kellene látnunk, mint a kék eget, hogy a jelenlegi politikai elit egy dologra törekszik: a saját hatalma megtartására. Demeter András kulturális minisztert lemondatták, az RMDSZ pedig hol szaros szennyvízzel mérgez minket, hol a gyerekpénzt akarják elvenni az „érdemtelenektől”. Így állunk hát. Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, üdv újra nektek!
Ha bármi is rajtunk múlik, nem fogjuk lemosni magunkról
Azt tudtátok, hogy Kelemen Hunor amúgy nem is nagyon figyeli, hogy mi történik a magyar országgyűlési választás kampányának utolsó véghajrájában? Még szerencse, hogy az RMDSZ, az Eurotrans Alapítvány és társaik nagyon figyelnek arra, hogy mindenki jól töltse ki az adatlapot. És jól ragassza le a borítékot. És azt tudtátok, hogy mindenki, aki mást gondol, mint a Fidesz erdélyi fiókszervezete, az vagy tudatlan, vagy rosszat akar? Megkezdődött a véghajrá, eszméletlen verseny zajlik, kvótákkal, beígért szavazat- és mandátumszámokkal, megfeszített mozgósítással. Mindeközben Magyarországon látszólag az utolsókat rúgja ez a rendszer. Ezért nyomta tövig a gázpedált a pártunk ezen a száguldó őrületvonaton, amiről nincs leszállás – nekik. Sziasztok. Ez itt a Tilos a Bé az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, tartsatok velem ezen a világ röheje, mímelt választási showműsor hullámvasúton. A világ vicce vagyunk, esküszöm.
Mi a tétje a magyarországi választásoknak az erdélyi magyarságra nézve?
Sokáig próbáltam arra figyelni, hogy a magyarországi történésekre nehogy rácsavarodjak. Jelentem, a törekvésem sikertelen volt. Egy hete néha-néha beáll egy órácskára egy konstans gyomorideg. Izgulok, néha szerintem jobban, mint a román elnökválasztásokkor. Pedig tudatosan figyelek. Figyeltem. Két hét van a választásokig, a fókusz kicsúszott az irányításom alól, és már csak kapkodom a fejem. Ja, meg napi szinten jönnek olyan hírek, amilyenekből egy is elég évente. Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, és nem ígérem, hogy a magyarországi választási kampánynak ezen a pontján képes leszek zajt csökkenteni, mindössze arra teszek próbálkozást, hogy egy kis rendet tegyek a saját fejemben. Ezt hoztam nektek is mára.
Úgy isszuk, ahogy a Fidesz és a Mi Hazánk tölti belénk
Díjzápor hullott ránk a héten, hiszen most van itt az osztogatások ideje. Orbán Ștefănuțával párbajozik az X-en, de szegény nemzetvezetőt az ukránok sem hagyják békén. Kevesebb mint egy hónap van a magyar országgyűlési választásokig, úgyhogy Hagyományok Házát avattak Udvarhelyen, Nógrádi György Erdélyben turnézik, és egyre több diákot foglalkoztat, hogy miért viszik őket Magyarországra kampányolni. Átadták a kolozsvári Bocskai-házat. Lehet tippelni, hogy melyik magas rangú NER-essel vágattak szalagot. De véget ért az Erdélyi Mentorprogram is, amit a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Pro Economica alapítvány szervez. Na kérem, ha ilyen tempóban nyomtuk az elmúlt hetet, akkor mi fog még jönni? Sziasztok, ez itt a Tilos a Bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok.
Ingyenreklám milliárd forintokért: így halad a Fidesz-kampánya Erdélyben
Legalább annyira kezdenek özönleni ránk a Fideszes politikusok, mint ahogyan özönlött a tavaly a magyar adófizetői forint az RMDSZ zsebébe, és március 15. még csak ezután lesz. Nőnap alkalmával várjuk a jó szögből filmezett, tulipánt osztogató politikusaink posztjait, mert egyébre úgysem képesek és a könyvszórás is lassan lecseng – de legalább Borboly még érezheti magát egy kicsit fontosnak. Parajd megszűnt turisztikai központként működni, ezt most már ki is mondták. Sziasztok, ez itt a Tilos a Bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, és nagyjából egy hónap van még a magyar országgyűlési választásokig. Addig kérem, mindenki vértezze fel magát, mert nem könnyű nekünk itt, Erdélyben
Remélem, ti is tudtátok, hogy Orbánt támogatjátok!
Kelemen Hunor szerint a teljes erdélyi magyarság a Fideszre szavaz majd, Szijjártó az RMDSZ-t védi Lizike bábkormányos kérdésére, a Transzilvánban sorra mutatják meg, hogy mit vett nekünk Orbán, amiért most a szavazat jár – így a kampány. Nicușor Dan kihirdette a bírák és ügyészek nyugdíj- és nyugdíjkorhatár csökkentéséről szóló törvényt, megmozgattak ezt-azt az adók körül, tehát jöhetett a sikerkommunikáció, és érkezik a közigazgatási reform is a leépítésekkel. Mindeközben az RMDSZ törvénytervezetet írt arra, hogy szépen kell beszélni a ghișeu-s nénivel. A Sütő-pályázat bizottsága nem adott helyt Macalik Arnold óvásának, és díjakat is osztogattak a héten. Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok.
Nem viselsz bugyit, ha igazán magyar és keresztény vagy!
Megóvták a marosvásárhelyi Sütő András szobor pályázatát, mintegy 4000-en írták alá az adócsökkentés-petíciót Székelyudvarhelyen, erdélyi magyarok versenyeztek a héten a milánói téli olimpián, megint tüntettek Demeter András kultúrminiszter ellen, és az Átlátszó Erdély megint feltárt egy abúzustörténetet. Sziasztok, ez itt a Tilos a Bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora. Én Kiss Anna vagyok, és készüljetek fel, a mai adáshoz gyomor fog kelleni.
Úgy kiakadtunk, ahogy ‘89 óta sosem
Legalábbis Csíkszeredában biztos nem. Mély válságban az RMDSZ, de Kelemen Hunor elintézte. (Bár a mindenhonnan érkező mosdatások ellenére nem látszik csitulni a hangulat, sőt a „Gyurcsánynézás” sem volt már elég ide). Összeomlott egy templomtornyunk, a reformátusok megpattannának a világszövetségből, és Lénárd padlógázzal nyomatja a Drakula-parkot. Csak a béke maradjon velünk. Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok.
Tüntetések Székelyföldön: a néphülyítés csak a politikusok kiváltsága?
Sepsiszentgyörgyön megint volt, nem maradt le Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely sem a polgári elégedetlenkedésről a megemelt adók miatt. (A hanganyagban a két utóbbi jövő időben szerepel, mivel az 2026. január 30-án készült. Azóta megtartották a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi tüntetést is). De a Maszol szerint az istenadta nép is hibás a kialakult helyzetért, mert túlfogyasztott. Közben az RMDSZ meghirdette a Paradicsom programját. A héten turnézott az Ember maradj című önéletrajzi film Ákosról, de vannak álvisszhangjai a Magyar mennyegzőnek is, ami a múlt héten járta be Erdélyt. A temesvári gyilkosság miatt lett téma az, hogy mit kezd a gyermekvédelmi rendszer a kiskorú, még nem büntethető elkövetőkkel. Sziasztok! Ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok.
1 di 9