Nyugtával dicsérd a NAV-ot

Nyugtával dicsérd a NAV-ot

por Nyugtával dicsérd a NAV-ot podcast
Temporada 2

EP27 | Miért vétózza megint Magyarország a globális minimumadót?

Nagyon komoly versenyhátrányt jelentene hazánknak, ha kimaradna a globális minimumadó bevezetéséből, a kormány júniusban mégis megakadályozta a vonatkozó uniós irányelv elfogadását. A podcast új adásában megpróbáltuk feltárni, hogy milyen szándék húzódhat a kockázatos döntés mögött. Az adás további kiemelt témái: ▶️ 20 %-kal több adóbevételre tett szert eddig a magyar állam, mint tavaly ▶️ Komoly adóemeléseket hajt végre a román kormány ▶️ A Facebook-on kutat adócsalók után a román adóhatóság ▶️ A cseh kormány az energiaágazat megadóztatását fontolgatja FONTOS! A beszélgetést még azelőtt rögzítettük, hogy az Egyesült Államok – válaszul a magyar kormány globális minimumadó bevezetését akadályozó vétójára – felmondta a Magyarországgal 1979-ben kötött adóegyezményt.

EP26 | Elképesztő számokkal riogat a 2023-as költségvetési tervezete

A kormány az ideinél 5500 milliárd forinttal több adót kíván beszedni jövőre, ami óriási növekmény. Az adásban megpróbáltuk kitalálni, mire számíthatunk a tervezett költségvetés sarokszámai alapján. Vágtató inflációra? Egy komoly ÁFA-emelésre? Vagy a GDP nem várt növekedésére? Az adás további kiemelt témái: ▶️ Ryanair-kormány pengeváltás a légitársaságokra kivetett extraprofitadó miatt ▶️ Megemelik a népegészségügyi termékadót ▶️ Magyarország jól jár az olajembargóból való kimaradással ▶️ Még mindig nem tudni, mi lesz a KATA-val? ▶️ Green Deal – Fit for 55: leszavazták a klímacsomagot az EP-képviselők ▶️ Mégsem támogatja a kormány a globális minimumadót ▶️ Szarvasmarhákat árverez a NAV

EP25 | Kripto különkiadás: blokkláncra az adótörvényekkel!

A podcast második különkiadásában Szabó Dávid, a kripto univerzum elismert hazai szakértője volt vendégünk, akitől megtudhattuk, hogy egy kriptoeszköz nem csak pénzjellegű lehet, és akár buszjegyként is funkcionálhat, sőt, adójogszabályokat is programozhatunk a blokkláncába. Az adás során egy rövid kriptotörténeti áttekintőt és kriptoeszköz gyorstalpalót követően elsősorban az alábbi kérdéseket jártuk körbe: Meddig tartható fenn az egyre költségesebb kriptobányászat, mint tevékenység? Milyen kockázatot rejt és milyen tényezőket szükséges mérlegelni, amikor kriptoeszközbe fektetünk? Kiszorítják-e a valaha a kriptovaluták a hagyományos fizetőeszközöket (FIAT pénzeket)? Hogyan és mióta adóznak a kriptok a világban? Hogyan alakult a kriptovaluta ügyletek adózása hazánkban? Mik az új adózási rendszer előnyei és hátrányai? Számíthatunk globális szinten harmonizált kriptoadózási szabályok bevezetésére? Milyen kapcsolat van a metaverzumok és a kriptovaluták között?

EP24 | 10 éve a luxusprofitot adóztatta a kormány, most az extraprofitot

Közel 815 milliárd forint többletbevételt remél a kormány attól a 13 különleges adónemtől, amelyet 8 különböző szektorra vet ki. A költségcsökkentési intézkedéseket és az állami beruházások elhalasztását tartalmazó mintegy 2000 milliárd forintos kiigazító csomag azonban valószínűleg így sem lesz elegendő az idei költségvetésben keletkezett lyuk befoltozásához. Az adás témái ezen kívül: A brit kormány is különadót vet ki az energiaszektorra Kötelezettségszegési eljárással néz szembe a kormány a benzinárstop szabályai miatt 2023-tól új kata szabályok jöhetnek Tízmilliárdokat spórolhatnak a kkv-ék a foglalkoztatás adminisztrációjának csökkentésével 5,5 millió bevallástervezetet készített az adóhivatal

EP23 | Mihez kezd a NAV a hozzá befutó hatalmas adattömeggel?

Az adórendszer digitalizációjának köszönhetően gigantikus mennyiségű adat halmozódik fel a magyar adóhatóságnál, amit megfelelő módon felhasználva valós időben lehetne monitorozni a gazdaság állapotát. Ez óriási versenyelőny lenne Magyarország számára. Az adás témái ezen kívül: ▶️ Nyakunkon az SZJA bevallás határideje ▶️ Áprilisban sem javult a magyar költségvetés egyensúlya ▶️ Az üzemanyagárstop ellenére is nagyon jól megy a MOL-nak ▶️ Jeff Bezos és Joe Biden vitája a Twitteren ▶️ Elkapták az Ugandába szökött magyar adócsalót ▶️ Intenzív munkaerő toborzásban a NAV

EP22 | MNB elnök: újra kreatív és unortodox lépésekre van szükség

Matolcsy György ismét merész eszközökkel állítaná növekedési pályára a magyar gazdaságot és nagyszabású adóreformot sürget. Meghökkentő kijelentései több esetben is igaznak bizonyultak az elmúlt évtizedben, ezért most is érdemes odafigyelni szavaira. Az adás témái ezen kívül: ▶️ Lengyelország SZJA-t csökkent ▶️ Észtország 2030-ig kapott haladékot a globális minimumadó bevezetésére ▶️ Svájcban is bevezetik a Netflix adót ▶️ Már több mint 100 motorkerékpár kapta meg az adómentességre jogosító rendszámot ▶️ Donald Trump bírságot kapott adócsalási ügyben

EP21 | Tulajdonképpen mi is az az inflációs adó?

Ez az adózási szakzsargonban létező fogalom arra utal, hogy az infláció, vagyis az árak emelkedésével a költségvetésbe befolyó ÁFA-bevételek is emelkednek. A podcast legújabb adásában többek között arról beszéltünk, hogy az inflációs adó gazdaságpolitikai eszköznek tekinthető-e, a végén pedig egy hallgatói kérdésre is válaszoltunk. Az adás témái ezen kívül: Jogsértőnek találják az európai civilek az üzemanyagadó-csökkentéseket Az Eurostat megvizsgálta, hogyan alakulnak a környezetvédelmi adóbevételek az unióban Nem lesz lakosságot sújtó adóemelés Nem állnak jól a magyar fizetések az adóterhelés tekintetében USA: apró előrelépés globális minimumadó második pillérének tekintetében

EP20 | Új adócsomag nélkül betömhetetlen az idei költségvetési hiány

Februárban 1585 milliárd forintra nőtt a költségvetés hiánya, és ebben még nincs benne a rezsicsökkentés negatív hatása, amit szakértői becslések 1000 és 2000 milliárd forint közé tesznek. Ekkora lyukat nehéz lesz úgy betömni, hogy közben ne nyúljunk hozzá az adórendszerhez. Az adás témái ezen kívül: Adómentes az orosz tankok elfoglalása Megjelent a NAV 2022-es ellenőrzési terve Karbonvámmal és energiaadóval küzd az EU a klímasemlegességért Nemcsak az EU szeretne új adókat bevezetni, hanem az USA is Eltörli a román adóhatóság 10 fegyvergyártó cég adótartozását A podcast hivatalos honlapja: https://nyugtaval.hu/

EP19 | Egy évvel elhalasztották a globális minimumadó bevezetését

Épp kezdtünk egyre tisztábban látni a beszámítható adók és kedvezmények tekintetében, amikor az Európai Bizottság egy évvel eltolta azt a határidőt, ameddig az uniós tagállamoknak ratifikálniuk kell a minimumadó szabályait. Az adás témái ezen kívül: Erősen korlátozzák az orosz gazdaságot a bevezetett szankciók Kijött az OECD kommentárja a globális minimumadóhoz Varga Mihály egy Facebook posztban méltatta az elmúlt 12 év magyar adópolitikáját Az online számlaadat szolgáltatás elmulasztása buktatta le a számlagyárosokat A podcast hivatalos honlapja: https://nyugtaval.hu/

EP18 | Van új a NAV alatt: ez már rég nem ugyanaz az adóhivatal

Első különkiadásunkban a NAV szóvivője, dr. Kis Péter András volt a vendégünk, aki izgalmas történetekkel, érdekes információkkal és kvázi kulisszatitkokkal szolgált az elmúlt évtizedben jelentős átalakuláson átesett magyar adóhatóság életéből. Íme néhány téma, amivel foglalkoztunk: Mik voltak a magyar adórendszer digitalizációjának fontosabb állomásai? Hogyan változott az adóhatóság ellenőrzési stratégiája a digitalizáció hatására? Mekkora adatvagyon áll a NAV rendelkezésére? Mik voltak a főbb szempontok az adóhatóság új honlapjának fejlesztésekor? Hogyan és kiket szólít meg a NAV a közösségi médiában? Mik a szervezet előtt álló fontosabb feladatok?
11 de 13