Olcsvári Péter - 20 huszonéves tehetség 2020-ban
Tehetséggondozás por YZ Intézet, Paprika Rádió
Notas del episodio
Olcsvári Péter a kolozsvári lokálpatriota fiatalság egyik aktív tagja. Változatos közösségi tevékenységei által emelkedik ki társai közül. Középsikolás korában országos diákszervezet vezetésében dolgozott, majd megyei szinten folytatta munkásságát. A Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) két évig volt ügyvezető elnöke, a szervezet adminisztrációját, rendezvényszervezését koordinálva. Később a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) irodavezetőjeként dolgozott, egy év után pedig ügyvezető alelnöki tisztséget szavaztak neki. Idő közben a MAKOSZ-ból kinövő baráti társasággal együtt megalapították az ÉRTED értékteremtő és közösségépítő kezdeményezést, mely keretén belül működő, erdélyi magyar közéletben elsőnek számító Éter podcast alapítója és szerkesztője, Éter blog közélet és művészet rovatának szerkeszője. Kiemelkedő ...